top of page

Bornemisza Eszter

Mindig nagyon érdekelt a modern művészet, bár eredetileg a matematika tudományát űztem, ebből doktoráltam és ezen a területen dolgoztam majdnem húsz évig. A 90-es évek vége felé kezdett a textilművészet érdekelni, ekkor kezdtem quilteket varrni a modern kortárs művészet kisérletező áramlatainak hatására.

Munkáimban megpróbálom leképezni az elmúlt kultúrák lenyomataihoz, településekhez, a létezés rétegeihez való viszonyunkat körüljáró elképzeléseket, a textil egyedülálló adottságait felhasználva. A városhálózatok motívumait, mint jeleket, nyomokat, lenyomatokat, a múlt itt felejtett hordalékait próbálom megjeleníteni. Ahogyan a városi szövet a civilizáció történetében fejlődik, tágul, sűrűsödik, csomósodik, és alsóbb rétegekké simul, úgy ezek a képek és a bennük lévő városok is állandó és eleven változáson mennek át. A felfedezés, a kutatás alapvető része a munkafolyamatnak, egyrészről a városok, civilizációk fejlődésének megismerése, másrészt a megjelenítéshez legalkalmasabb technika kikísérletezése.

Az utóbbi években egyre több nagyméretű, transzparens munkám készült, megtartva a városi mintázatok korábban is használt motívumait. Legújabban a többrétegű városi hálózatok háromdimenziós tárgyakká és installációkká terjeszkedtek ki, amelyekben nem csak textilt, de különböző újrafelhasznált papírokat, újságpapírt, szálakat, drótokat és belet is felhasználok.

Anchor 1

Bornemisza Eszter

A kurzort a kép fölött tartva elolvashatja annak részleteit,

illetve rákattintva megtekintheti a teljes képet. 

Kinagyított nézetben a              ikonra kattintva teljes képernyős nézetre válthat.

bottom of page