Szomor Ágnes
A kreativitás mindig a lételemem volt. Először ruhákat varrtam a gyerekeinknek, kötöttem, horgoltam. Szerettem körülvenni magam az általam létrehozott, számomra nagyon kedves dolgokkal. A foltvarrással 1996 óta foglalkozom. Évekig tradicionális quilteket varrtam. Részt vettem nagyon sok hazai és külföldi pályázaton. Több egyéni kiállításom is volt. Megismerkedtem az anyagfestéssel és batikolással, ami mindig meglepetéseket tartogatott és kísérletezésre csábított. A 2000-es évektől kezdtem a „magam útját járni", új látásmódot bevinni a munkáimba. Tanfolyamokon megismerhettem több, nagyra becsült quiltművész munkáit, új anyagok és technikák alkalmazását. A sok elraktározott tudást „saját képemre szabva" próbálom kamatoztatni a munkáimban.
Szeretem a természetet, a körülöttünk lévő világot. Szeretek utazni és fényképezni. Egy-egy hangulat vagy érzés sokáig bennem él. A rám ható benyomásokat, pillanatokat próbálom visszaadni a munkáimban, ami hosszú ideig foglalkoztat, majd lázban tart, és megelégedettséggel tölt el, ha sikerül megvalósítanom. Az alkotás folyamata olyan, mint az összesűrített élet, ami néha gyötrelmekkel, de többnyire örömmel jár.